Amióta a computer-animációs filmek átvették az uralmat a kézzel rajzolt alkotások felett, a piacot leginkább két cég – a PDI és a Disney stúdiótól hamarosan megváló Pixar – művei határozzák meg. A DreamWorks és a PDI késve indult, de a Z, a hangya című munkájával hamar elismerést vívott ki, a Shrek első részével pedig elkészítette a számítógéppel rajzolt filmek addigi legsikeresebb darabját. A William Steig könyvét feldolgozó mű pimaszul szembefordulva a Disney-s hagyományokkal egyáltalán nem akart cuki lenni. Címszereplője, a mogorva ogre az egész mesevilágnak bemutatva hódította meg a közönség szívét, szerelme, Fiona pedig boldogan rúgta szét annak a hátsóját, aki arra merészelt vetemedni, hogy a Disney-módit követve dalra fakadjon. Igen, a Shrek az új generációnak szólt, ami boldogan a keblére ölelte antihősét – a folytatás hírét azonban már nem mindenki tartotta jó ötletnek: az előző rész végén Shrek és Fiona egybekeltek, a Szamár rendezett egy hatalmas bulit és úgy tűnt, mindenki boldogan él, amíg meg nem hal, a film tehát nem igazán kiáltott utódért. A második epizód mégis egész okosan veszi fel a fonalat, kiindulva abból, hogy a szülők látni szeretnék a várból kiszabadult lányukat, akiről azt hiszik, hogy a Szőke Herceg mentette meg. Közben a piperkőc királyfi is megjelenik és anyjával, a Jó Tündérrel összefogva gonosz tervet szőnek, hogy a mese úgy végződjön, ahogy szerintük kellett volna.

Az, hogy a Shrek 2. miért készült el, nem is kérdés, de azért mondjuk csak ki: mert az első rész szép kis summát termelt. Ez meghatározza az egész a filmet, ami természetéből adódóan nem érhet fel az alapját képező alkotással. Nem mintha az újabb felvonás nem lenne jó móka: nagyon is az, arról a szereplők és az írók gondoskodnak. Már a történet bevezetésében annyi humoros filmes utalást halmoznak egymásra, amit felsorolni is nehéz. A Disney ezúttal is kap némi fricskát az orrára, ám most már egész Hollywood a poénok kereszttüzébe kerül. A kicsik ugyan valószínűleg a viccek jelentős része előtt értetlenül állnak majd, de a felnőttek egész biztosan a hasukat fogják a nevetéstől. Kár, hogy az előzetesekben túl sokat előre eldurrogtattak a készletükből az alkotók.

Ebből adódóan annak könnyen feltűnhet a film üressége, aki idejekorán „kineveti magát” rajta. A Shrek 2. néhány mulatságos szereplő (pl. Csízmás Kandúr) behozatalán kívül nem tud igazán újat mondani, sőt önismétlése révén tulajdonképpen felesleges folytatás. A készítők ugyanazt a belső szépségről szóló tanulságot próbálják a szánkba rágni, mint korábban, ami így másodjára már határozottan fárasztónak hat. Nem képesek palástolni, hogy filmjük már csak egy nagy show, amiben a szereplők egyetlen funkciója egymásnak feladni a labdát a poénokhoz. Aki történetet is szeretne látni, bizony rossz mozit szemelt ki, ugyanis a Shrek 2. alkotói ezt a szempontot tekintették a legkevésbé mérvadónak: még az olyan kitűnő ötletek, mint Shrek és Szamár szépfiúvá változása is csak néhány vicces pillanatnak szolgál apropójául. Amikor viszont nem poénkodni kell, akkor az írók bajban vannak: a sztori unalmas, kiszámítható és hányaveti, amivel lényegében csak az időt húzzák. Hiányzik a kaland, az izgalom és a romantika, ami szintén hozzájárult az első rész sikeréhez.

Mindezek ellenére igen kevesen lesznek azok, akik a moziból elégedetlenül távoznak. Ennek oka, hogy a filmet elviszi a hátán a humora, amibe az alkotók minden tehetségüket beleadták. A rengeteg egymást érő szellemes szófordulat, ironikus célzás és komikus helyzet elfeledteti a középszerű körítést és így a kevésbé kritikus nézőknek egy roppant élvezetes másfél órát nyújthat a film. Ahhoz viszont, hogy a már készülő Shrek 3. meg tudja ismételni elődei sikerét, többre lesz szükség.